A megbocsátás nem egy érzés, hanem egy döntés! Egy döntés, hogy tisztában vagyok azzal, mivel bántott meg a másik ember, de mégis az iránta érzett szeretet és tisztelet megtartása érdekében úgy döntök, hogy megbocsátok Neki.

         Persze ez nem ilyen egyszerű, ezt mindannyian tudjuk. Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mivel is bántott meg a másik ember minket. Mint ahogy az sem, hogy szándékosan tette-e, vagy sem. Illetve, hogy ugyanazt a hibát hányadszor is követi el velünk szemben. Példának okáért én rühellem, ha valaki a teljes keresztnevemen szólít. Hivatalosnak és ridegnek tartom. Mégis van 1-2 ember, akiknek hiába szólok 150-szer, ugyanúgy folytatják. Ezért mondjuk nem fogok igazán megsértődni, vagy egy életre haragot tartani. De ha rosszabb kedvem van, persze ez is elég, hogy felhúzzam magam. Hiszen már olyan sokszor kértem, és nem értem, miért nem lehet ezt tiszteletben tartani!

          Viszont vannak olyan mondatok, reakciók, amik ha csak egyszer is (vagy nagyon ritkán) fordulnak elő, akkor az ember teljesen kiakad, vagy annyira megbántva érzi magát, hogy akár még el is sírja magát, vagy azt érzi, nem akarja a másikat látni többet. Minden attól függ, hogy ki mondja vagy teszi, illetve mit mond vagy tesz. Hiszen valljuk be, ha egy egyszerű ismerős sért meg minket, sokkal kisebb sebet hagy a szívünkben és nem is emlékszünk rá olyan sokáig, mintha egy olyan embertől kapjunk meg ugyanezt, akit mi szeretünk valamiért. És itt teljesen mindegy, hogy családtagról, barátról, kollégáról vagy éppen a szerelmünkről van szó.

          Azt sem szabad még figyelmen kívül hagynunk, hogy miként reagál a másik ember, mikor észreveszi (ha észreveszi magától, mert ez sem mindegy, hogy mi tudatosítjuk benne szavainkkal, vagy tetteinkkel, hogy mit tett, vagy Ő jön rá magától!), hogy megbántott minket. Gyakran azt veszem észre, hajlamosak vagyunk nem magunkban keresni a hibát először. Sokkal könnyebb azt meglátni, hogy a másik „duzzog”, mint azt, hogy mindennek van előzménye. Adott esetben pedig az, hogy én tettem vagy mondtam valamit, amivel megbántottam.

          Ha rájött a „sértő fél”, hogy mit tett, az is fontos, hogy tud-e bocsánatot kérni. Nem feltétlenül a „bocsánat” szó itt a lényeg. Erre nagyon nehezen, de én is rájöttem. Hiszen tapasztaltam mind a két oldalról. Volt nem egyszer, hogy nehezemre esett kimondani, hogy sajnálom, vagy kérnem, hogy bocsásson meg a másik fél. Valahogy egyszerűbbnek tűnt pl. főzni egy finom ételt neki, vagy meglepni a kedvenc csokijával. Teljesen mindegy volt, csak érezze a másik, miért kapja meg azt, amit a hétköznapokban nem vagy nem ilyen módon kap meg tőlem. És ugyanígy volt, hogy én voltam a sértett fél és vártam ezt a bizonyos szót. Én kezdeményeztem a beszélgetést, elmondtam, mivel és hogyan bántott meg a másik. De szótlanul hallgatta a kis mondandóm, míg be nem fejeztem. Aztán csak csendben átölelt és percekig nem engedtük el egymást. Majd megéreztem és ki is mondtam, hogy Te így kérsz bocsánatot?! A válasz természetesen –nem ilyen formában, de- igen volt. ;)

          Lehetne ezt a témát azt hiszem, oldalakon keresztül is vesézni. Hiszen ezzel minden ember tud azonosulni. Mindannyiunkat bántottak már meg rengetegszer eddigi életünk során. És mindenkivel megesett már, hogy ezt pár perc alatt kiheverte, vagy túl lépett rajta. Mint ahogy azt is átéltük jó párszor, hogy a sebek nagyon lassan és nehezen gyógyultak csak be. Mégis azt hiszem, most elég is ennyi erről ahhoz, hogy kicsit elgondolkodjunk. Ismernünk kell magunkat ahhoz, hogy tudjuk, kinek, mit és meddig tudunk, illetve akarunk megbocsátani. Közben persze tapasztalhatjuk, hogy a környezetünk nem érti a reakciónkat. Számtalanszor megkapom én is a kérdést, hogy miként van az, hogy x-nek sokkal kevesebbet tűrök el, mint y-nak. Összetett a válasz: attól függ, hogy x és y mennyire fontos számomra, miket kaptam eddig én tőle, miket éltem át vele, és miket szeretnék még átélni vele, illetve hiányozna-e, ha nem lenne az életem része.

          Ha ezeket mind végig gondoltuk, amikor egy ember megbánt minket, már csak egyetlen kérdés van hátra: MEG AKARUNK-E BOCSÁTANI?! Mert ha nem akarunk, akkor nem is fogunk tudni! Ha viszont eldöntjük, hogy megbocsátunk, akkor azt tudatnunk kell a másikkal is vagy szavakkal, vagy tetteinkkel. És a megbocsátással azt hiszem, együtt kell járjon, hogy nem büntetjük a másikat ezért a hibájáért többet!

 

                              Ezekhez pedig szeretet kell. Sok szeretet! ♥