Féltékenység a szerelemben
Féltékenység … hm, tegye fel a kezét,aki még sosem érezte ezt! Senki? Sejtettem. Amikor valakibe szerelmesek vagyunk, de Ő mást szeret. Én a féltékenység ezen formáját élem most már jó pár hete át. Amikor tiszta szívemből kívánom a Szerelmem boldogságát, de megőrjít a tudat, hogy nem velem boldog.
Persze szerencsésebb esetben az ember együtt is lehet a szerelmével, ha viszonzott az érzés. Ilyenkor is tudunk ám féltékenyek lenni. Elég csak, ha egy másik Nő ránéz a Mi párunkra. (Hogy is mer ilyet tenni?! ) És persze súlyosbító körülmény, ha ezt nem egy ezer idegen teszi, hanem mondjuk egy barát, régi ismerős. Akkor ugye még inkább zavaró, ha kicsit is kedves a Párunkkal. Az a fránya kisördög nem hagy minket nyugodni. Ezt teljesen természetesnek gondoljuk, hiába mondja a Párunk, hogy Ő csak minket szeret és a másik Nő egyáltalán nem érdekli. Mi akkor is zokon tudjuk venni, ha pl. kedvesen elbeszélgetnek. Persze a Pasi haverjainkra meg nem értjük miért féltékeny a Párunk. Hiszen Ő csak egy barát! Vicces, nem? Minden napi szituációk, úgy látom.
Én –a környezetemmel ellentétben- hiszek abban, hogy létezhet Férfi és Nő között barátság, haverság is, amiben sosem volt és nem is lesz szex. Csak színtiszta BARÁTSÁG, így csupa nagy betűkkel. (Erről is írok később majd egy külön kis bejegyzést.) Így számomra teljesen természetes, hogy a Párom fogadja el a pasi barátaimat és így nekem is el kell fogadnom az Ő női barátait is, ha vannak. Nem tartom jó dolognak, amit sok ismerősöm csinál, hogy szabályszerűen eltiltja a párját az ellenkező nemű barátaitól. Mondjuk én eleve nagyon konok, makacs ember vagyok. És nekem van egy olyan elvem, hogy ha valaki engem valaha választás elé állít, már csakazértis azt választom, aki nem kényszerít ilyen döntésre! Hiszen ez a fajta döntésre kényszerítés az én szememben szimpla érzelmi zsarolás, aminek sosem volt és nem is lesz szeretet az alapja! Így a féltékeny ember is itt már szerintem nem kissé eltúlozza a dolgokat.
Azt gondolom, szükség van egy egészséges féltékenységre a szerelemben. Kell az önbizalomnak is és a kapcsolat elmélyítésében is. Hiszen mégis csak jó érzés, amikor az a Férfi, akit szeretek felhúzza magát kicsit, ha más pasival találkozom, vagy csak beszélgetek. És fordítva is jól esik azért a Férfiaknak, ha azt érzik, a párjuk félti a kapcsolatukat és az érzéseiket. Persze nagyon kell vigyázni, nehogy túlzásokba essünk!
Viszont az a helyzet kicsit komplikáltabb, amit én most átélek, és feljebb már említettem. Amikor szerelmesek vagyunk valakibe, de Ő nem a Mi párunk. Ennek a történetére nem fogok itt ezen az oldalon igazán kitérni, de biztos vagyok benne, hogy sokat fogok Róla és Vele kapcsolatban is írni. Halkan megsúgom, nem egy bejegyzést Ő ihlet egyébként.
Tehát az én Szerelmem más Nő párja. Érdekes érzés, mondhatom. Örülök, ha boldog! Hiszen ismerem Őt, tudom, hogy jó Ember és egy igazi FÉRFI, ami manapság ritka. (Később erről is tervezek írni, hogy szerintem mi a különbég egy Pasi és egy FÉRFI között!) És megérdemli, hogy boldog legyen. Így ebből a szempontból örülök kicsit, Miatta. De a szívem összeszorul, ha csak bele gondolok, hogy a másik Nőt öleli, csókolja … hiszen, tudom, milyen érzés ezeket Vele átélni! A csajszit azt hiszem, simán meg tudnám fojtani egy kanál vízben emiatt. Ilyenkor eszembe jut, mikor a filmekben bevágnak egy jelenetet, amikor pl. két nő összeverekszik, és utána kiderül, hogy ez valójában nem történik meg, csak az egyik szereplő fejében játszódik le. Valami ilyesmit képzelek el néha én is. De tudom, hogy sosem bántanám a lányt, hiszen azzal fájdalmat okoznék a Szerelmemnek és az az utolsó, amit szeretnék! Így is bántottam már Őt eleget, azt hiszem! Többek közt ezért is van most mással …
Visszatérve a féltékenységre, sokféleképpen jelentkezhet a Szerelemben. És én azt gondolom, szükség is van rá addig, amíg egészséges és nem válik mániává vagy beteges gyanakvássá. Ameddig mind a két fél félti a szerelmüket és a Párját a másik nem többi tagjától, de bíznak magunkban és egymásban annyira, hogy ez ne váljon károssá. Ehhez kell az önbizalom és az őszinteség. Eleve úgy gondolom, ez minden emberi kapcsolat alapja: a bizalom és az őszinteség. A szerelemben meg kell az önbizalom is, hogy bízok magamban annyira, hogy a páromnak is értékes vagyok és így igazi okom nincs is a féltékenységre. A hűség meg természetesen ezekkel együtt kell, hogy jöjjön! Bár azt gondolom, a hűség egy döntés, a többi meg egy érzés.
ÖNBIZALOM, BIZALOM, HŰSÉG ÉS ŐSZINTESÉG …. no meg egy kis egészséges féltékenység, ezek igenis kellenek egy boldog párkapcsolathoz, azt hiszem!
- Nincsenek hozzászólások.